2011. november 2., szerda

RFTG - mini update

Ő segített számolni
 Tudom, hogy mindenki erre a bejegyzésre várt (vagy egy másikra? hmmm. nyugi, ma jön az is:), úgyhogy a szunyám előtt még gyorsan megírom.

Időközben kitaláltam egy új pontrendszert, ami a korábbiból építkezik tovább, és orvosolja az említett problémát (végül is hagytam a yucatás módszert). Az októberi listát végül is ezzel zártam, mert ez adja a reálisabb eredményt; ezzel Hatamoto járt rosszul, akitől ezúton kérek elnézést. :| :)

Tehát a százalékolás marad, de fontos szempont, hogy aki csak párat játszott, az ne repülhessen rögtön a lista élére, mert ki tudja, mire lesz képes több játék után, lehet, hogy szerencséje is volt.
Ergó részben bekalkuláljuk a játékok "mennyiségét" (nem darabszám, hanem maxpont alapján), méghozzá úgy, hogy minél több játékot játszanak a versenyzők, ennek annál kevésbé legyen szerepe.
Ehhez tökéletes a logiratmus függvény, így a képlet végül ez lett

log_100(MAXPONT) * (PONT / MAXPONT) * 1000

Tehát a hónap során nemcsak növekedhet a ranglistapont, hanem csökkenhet is, de az elején inkább csak növekedni fog.

A másik hír, hogy minden hónapban új lista indul, ezt eleve így terveztem, csak elfelejtettem leírni a múltkor. Emellett érdekességképp vezetem azért az összesített eredményt is, ami csak havonta frissül.

Az múlt havi eredmény a tovább mögött (érdemes kattintani!), az excel táblában meg már meg lehet lesni a novemberi aktuális eredményt is.

1. Dercon  800 pont (90%)
2. R1200GS 345 pont (38.98%)
3. leviatan 309 pont (38.10%)
4. Hatamoto 295 pont (40.00%)

.
.
.
.
.
.
.
.
FUTOTTAK MÉG
.
.
.
.
.
.
.
1000. MPM 0 pont (0.00%)

1000. rheinfuss 0 pont (0.00%)

Hm, tehettem volna több pontot...
Csak viccelek, ebben a hónapban máris jobban állnak. :)

27 megjegyzés:

  1. Érdekes a jelenlegi állás: Tibi és Jani ugyanannyi pontot szerzett ugyanannyi maxpontból, és mindenki ellen ugyanannyi a mérlegük. Nagyon egy szinten mozognak. :)
    Jelen pillanatban az dönt kettőjük közt, hogy kinek van több első helye, azon ritka esetekben, ha ugyannyi pontja van több embernek, ez lesz a "tie-break".

    Amúgy Petinek a legjobb a százaléka, de mivel ő még csak kettőt játszott, ez jelenleg a harmadik helyre elég. Kitűnő példa ez arra, hogy miről karattyoltam fentebb. :)

    VálaszTörlés
  2. Bedobtam egy "napi lebontás" fület Tibi és Peti kérésére.

    VálaszTörlés
  3. Uhf, Viktor. Ez tök jó, de nem kellett volna molyolnod vele. Azért köszi! :) (Így most már kedvem nem hajlik búra.:))

    VálaszTörlés
  4. Á, ez nem volt sok energia. Igazából már én is gondolkoztam rajta előtte.
    Kedved nem hajlik bura? :D

    VálaszTörlés
  5. Mi van Peti búrájával?

    VálaszTörlés
  6. Csak erre utalgattunk:

    http://sfmag.hu/2011/09/01/stephen-king-a-bura-alatt/#comment-3671

    VálaszTörlés
  7. Tisztelt Vezetőség!

    Arra kérném Önöket, hogy javítság az RFTG-s táblázatot, ugyanis az adatok nem felelnek meg a valóságnak. Az elért max. pontszámom nem 50, hanem 51 pont. Többet ilyen hiba ne forduljon elő, mert felkeresem magukat és erőszakkal bizonyítom igazam! :)

    Üdvözlettel: Leoben Conoy

    VálaszTörlés
  8. Hm, nekem megint 50 jött ki, és 2x ellenőriztem.

    Nézd, szummáztam a maxpontokat, az 59, te három gémben nem vettél részt, az 3+2+4=9.

    VálaszTörlés
  9. Ja, hogy ezt így számítod ki. Most értem. Sorry a halálos fenyegetésért! :P

    VálaszTörlés
  10. Ja, igen, látom már, miért mondtad az 51-et. Valaki nem olvasta el figyelmesen a cikket. :P

    Amúgy lehet, hogy egyértelműbb elnevezés kéne, de nem jutott jobb eszembe arra, hogy "ennyi pontot szerezhettél volna maximum".

    Tényleg, most hogy így mondtad, érdekességképp összeírtam korábban, hogy kinek mennyi volt a legkisebb meg legnagyobb elért pontszáma, majd felteszem az online verzióba is.

    VálaszTörlés
  11. "legkisebb pontszáma"... köszi, Viktor...! :)

    VálaszTörlés
  12. Jó, ha szeretnéd, a tiedet kivastagítom, hogy abszolút rekord. ;)

    VálaszTörlés
  13. Vagy inkább csinálj egy külön "rheinfuss" nevű fület, és minden nagy "sikerem" oda kerüljön. :D

    VálaszTörlés
  14. Hú, közben megnéztem a friss statisztikát, és látom Pali feltört mint a talajvíz. Ügyes!
    A napi bontásban kicsit "bántsa" a szemem a fekete háttér. Amúgy a piros, zöld, félkövér kiemelések mit jelentenek?

    VálaszTörlés
  15. piros: romlott a stat a legutóbbi naphoz képest
    zöld: javult
    fehér: nem változott

    Fehér háttér előtt ezek nem látszanak valami jól sajnos (ott a fehér fekete lenne persze). Ha másoknak sem tetszik, majd kitalálok valamit, köszönjük észrevételét. :)

    Engem az zavar kicsit, hogy piros-fehér-zöld, mert táblázatot akartam csinálni, nem magyar zászlót, de ezek a logikus színek vsz...

    VálaszTörlés
  16. Azt hittem amúgy, hogy egyértelmű lesz a színkód. :]

    rheinfuss-fül: rajta vagyok!

    VálaszTörlés
  17. Na, én sem leszek már igazi magyar, mert fel sem tűnt, hogy a színkód ugyanaz, mint a magyar zászló... :)
    Egyébként így már tényleg egyértelmű a jelölés, a gond az volt, hogy nem az előző eredményhez viszonyítottam, csak úgy össze-vissza nézegettem.

    VálaszTörlés
  18. Csak szólok, hogy módosítom a tegnapi pontozást, mert csak nem érzem igazságosnak, hogy mi Tibivel csak veszíthettünk azon a gémen.

    (Jenő ellen játszottunk ketten (mármint egy gépnél ültünk), és leszögeztük az elején, hogy ez nem kerül be a statba, mert úgy éreztük, hogy igazságtalan lenne Jenővel szemben. Csakhogy Jenő legyőzött minket :), így mégis megadtuk neki a pontot, hogy ne vesszen kárba a győzelme. Tőlünk akkor viszont mégse vonok le semmit.)

    VálaszTörlés
  19. Utólag nézve amúgy talán az lett volna a jó megoldás, ha mégis pontra megy, és:

    ha Jenő nyer, 2/2 pontot kap,
    ha veszít, akkor 0/1-et.

    ha mi nyerünk, 1/1 pontot kapunk fejenként,
    he veszítünk, akkor 0/1-et.

    Vagy valami hasonló. Mindegy, ilyen úgyse nagyon lesz többet. :)

    VálaszTörlés
  20. Utólag nézve az lett volna a megoldás, ha nem kaptok ki Tibi homárral! :P

    VálaszTörlés
  21. Mondtam, hogy nem tartok igényt a pontra, túl könnyű meccs volt :P

    VálaszTörlés
  22. Kioltottuk egymás zsenialitását, ennyi. :P

    VálaszTörlés
  23. Pali korábbi kérését teljesítve csináltam egy új fület. (Lgn-lgk)

    VálaszTörlés
  24. Hogy tud milyen lapokat fog majd ellened kijátszani körönként Steve Ballmer az RFTG-ben.

    http://www.youtube.com/watch?v=8zEQhhaJsU4

    VálaszTörlés
  25. Körönként négy develop fázist hív? :D Hamar lenyomna mindenkit. :)

    VálaszTörlés
  26. Túlstrapált versenyzőink kivették a hónap utolsó hetét... de nemsokára újra indul az onlinejáték-szezon! :)

    VálaszTörlés