2011. január 31., hétfő

Szolnoki beszámoló - írta kisqqcs

Január 23-án történelmi eseményre készültünk, ahogy én neveztem magamban: The Clash of the Clubs :). A BÉTA látogatást tett Szolnokon az SZTK-nál.
Az indulás nem volt egyszerű, ugyanis kiderült, hogy cirroid beteg és nem tud jönni. Ráadásul MPM kollégát is nemrégen műtötték, úgyhogy a hosszú autóút nem tartozott a vágyálmai közé. Erre még hozzájött, hogy Lajos észrevette, hogy a kocsim egyik kereke egy kissé lapos, úgyhogy Szolnok felé meg kellett állni párszor, hogy engedjünk bele levegőt. Végül azért kb. 2 óra autózás után, kisebb kitérőkkel, de megtaláltuk a helyszínt, amit csibu megadott.

Az első meglepetéssel akkor szembesültünk, amikor megérkeztünk, ugyanis kiderült, hogy a lelkes szolnokiak már reggel óta készítették nekünk a szendvicseket, úgyhogy az a veszély senkit sem fenyegetett, hogy éhenhalunk.
Miután mindenki bemutatkozott mindenkinek és próbáltuk megjegyezni a neveket, úgy döntöttünk, hogy egy Bang és egy postakocsi lesz az első két játék. Jómagam az előbbiben vettem részt :).



1a, Bang: 8 fő

Dodge City kiegészítővel együtt játszottunk így volt 2 renegát is :). Kemény küzdelmek voltak már az elején is és tényleg kijött a Bang-nek az egyik hátránya, hogy ha sokan lőnek egy emberre már az első körben, akkor az meg is halhat mire sorra kerül. Szerencsére ez nem törént meg, de nem voltunk messze tőle. Végül egy nagy párbajban Peti seriff és a renegát MPM között a seriff győzött.




1b, Postakocsi

Csak fél füllel hallgattam közben a "dulakodásokat" a postakocsiban. A végén talán Quis bátran bevállalta a megnevezést és nem sikerült eltalálnia mindenkit, úgyhogy a másik csapat nyert (hogy kelyhesek vagy kulcsosok, illetve pontosan kik voltak a másik csapat, azt sajnos nem tudom :)).






2a, Power Grid

Rheinfuss, Lajos és Quis csatlakoztak Csibuhoz és a feleségéhez, Anikóhoz és együtt építették az elektromos hálózatokat. Az Ő beszámolóikból úgy vettem ki, hogy jó kis licitálós játék, összességében véve nekem kívülről hosszúnak tűnt, de ezt felróhatjuk annak, hogy első játékuk volt és szabálymagyarázat is volt.








2b, 7 Wonders

Jelenleg úgy néz ki, hogy ez a játék az egyik új favorit. Nincsen benne semmi extra, de nagyon könnyen megtanulható és nagyon gyorsan lemegy még 7 fővel is. Az egyetlen hátránya talán, hogy kevéssé interaktív, hiszen egyedül a különböző korok végén vannak csak csaták, amikor megnézzük, hogy melyik város győzné le a másikat. Épp ezért le is ment egy kör kb. egy óra alatt 7 fővel, amit leviatan nyert meg, de mindössze csak egy ponttal Tibi előtt :). Aztán úgyanúgy jártunk, mint előtte pénteken e klubban, szépen összepakoltuk a játékot, aztán kitaláltuk, hogy inkább játszunk még egyet, amibe Csibu is beszállt úgy, hogy mellette szimultán játszott a Power Griddel (ez mondjuk a pontjain meg is látszott :)). A második játszmát MPM nyerte, mert Ő bezzeg ki tudott gyűjteni zöld lapokból 25 pontot. Illetve azért az is nagy szerepet játszik, hogy mennyire pacifista a szomszédod :).



3, Ticket To Ride: Europe

Mígy tartott a Power Grid, illetve a második 7 Wonders, leviatan beállt vonatozni, de sajnos ennek az eredményéről nem tudok. esetleg kommentben valaki beírhatja :).



Intermezzo: közben ettünk rendesen szendvicset meg mindent, ráadásul kiderült, hogy még virsli is lesz. Ráadásul valamelyik szünetben ránéztem a kocsira és azt tapasztaltam, hogy kerékcsere lesz abból. Végül MPM felajánlotta szakmai segítségét én meg voltam az "izom" :). Kint miután kivettük az emelőt, rájöttünk, hogy egyikünk sem tudja működésre bírni (mint valami ördöglakat :)), úgyhogy Lajos jött harmadiknak segíteni. A kerékcsere után + 100 XP mindenkinek :).

4a, Last Night on Earth + Growing Hunger

Miután véget ért a PG megtapasztaltuk az otthon is kedvenc játékunkat: "Mit játszunk?" nevű gondolkodós játékot. Aztán miután Csibu zombis korszakában van, illetve Pali szívesen aprította volna a hősöket Zombie Master-ként, ezért elkezdtek egy LNoE-t. Mivel én a másik csapatban voltam, ezért szintén csak hallomásból tudom, hogy egy zombi híján nyertek a hősök. Mi csak annyit hallottunk: "Te akkor a tábla közepéről indulsz." (ergo megint meghalt valaki).

4b, Atlantic Star

Tibi beszámolója után úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a kedvenc játékát, egy utazás-szervezős, licitálós eurogame-et. A játék egyik legmókásabb része, amikor a kis lapkádra ZSÍRKRÉTÁVAL felírod a számokat :). Illetve amikor kijönnek a jó kártyák a többieknek, Te meg dobatod :). Bár Tibi a saját bevallása szerint elrontotta az elejét, mégis meg tudta nyerni a játékot. Nekem nagyon bejött a játék, előbb-utóbb beszerzésre kerül.
Virsli intermezzo: Tibi feltette a vizet a virslinek és utána bement játszani. Miután egy ideje forrt már, szóltunk neki, hogy kész van és mire kiment már a forró vízben benne volt a teafű :)). Utána újrapróbálkozott (ezúttal ugye már +2-vel :)) és sikerült is a virslit betenni. Úgy egy fél óra után, mivel úgy belemerültünk az Atlantic Star-ba megkérdeztem, hogy nincs készen a virsli? Tibi: "Megyek mindjárt megnézem, csak még ezt a licitet befejezem". Befejezte, kiment, visszajött. Kérdezem: "Hogy áll a virsli?". Tibi: "Ja, azt elfelejtettem.". Erre mindenki nevetett és a fejünkben megjelent a virslileves képe. Persze miután befejezte a licitet kiment és konstatálta, hogy valaki már elzárta, úgyhogy lehetett enni. Estére kissé fáradtak voltunk már :).

5, Dixit

Még zárásképpen néhányan nekiveselkedtek a nyulak absztrakt futóversenyének. Itt is leviatan győzedelmeskedett végül, mint a legjobban asszociáló fehér nyúl.






Ezután viszont a búcsú következett, de megfogadtuk, hogy mindenféleképpen csinálunk egy ismétlést valamikor márciusban vagy úgy, hogy az SZTK látogat meg minket, vagy úgy, hogy mi megyünk újra.

A hazaút nagyon mókás volt csak volt némi zűrzavar a kijutásnál (csatolom a térképeket):


Az első esetben, amikor megtaláltuk azt az utcát, ami 3 zsákutcába vitt már kezdtünk arra gondolni, hogy MPM a Runewars térképet nézi és arról navigál :). Közben persze a GPS az én kocsimban meg egyfolytában azt hajtogatta: "Újratervezés, újratervezés...". Aztán volt egy kis malőr, mert nem láttuk Lajosék kocsiját, de utána megkerült. A hídon átérve mondta is a GPS, hogy menjünk el jobbra Debrecen felé, de mi nem engedtük megvezetni magunkat, mentünk a kocsi után. Egyszer csak Rheinfuss telefonál: "Le kell fordulni Debrecen irányába". Én:" Ti lefordultatok?" Ő:"Igen." Én: "Akkor mi kit követünk?" Mókás lett volna Budapest felé hazajönni :). Úgyhogy visszafordultunk a helyes útra és onnan már rendben ment minden (kivéve, hogy elég nehéz az útra koncentrálni, ha egyfolytában röhög az ember :).

Nagyon jól éreztük magunkat és még egyszer köszönjük a szolnokiaknak a szíves vendéglátást!

( Befejezésként két bónuszkép két ősi ellenségről :)


7 megjegyzés:

  1. kisqqcs!!! Ez piszok jó beszámoló lett! A virslifőzős résznél hangosan röhögtem, pedig jelen voltam az esetnél! :D Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Sárga nyuszi voltam :D
    De hát, follow the white rabbit! :DD

    VálaszTörlés
  3. Na, én meg a Deuteranomaliám (színtévesztés) :).

    VálaszTörlés
  4. Hát igen, a nevek megjegyzése valóban problémás volt néhányunknak. Pl. a cikk írója a feleségem nevének csak az első 3 betűjét találta el. De legalább közel állt a helyes megoldához: Anita. :))

    Itt meg olvashatjátok az én beszámolómat: http://huzopakli.blog.hu/2011/01/24/jan_23_sztk_beta

    Egyébként jó a cikk, bár az eltévedést egyes egyedül annak köszönhetitek, hogy Pali nem nyomtatta ki a neki küldött térképemet, amin bejelöltem, merre kell menni. A híd és az SZTK között mindössze 3,5 kanyart kell bevenni (az utolsó egy kicsi S kanyar)! :D

    VálaszTörlés
  5. csibu: Kérlek tolmácsold kedves feleségednek legmélyebb bocsánatkérésem, legközelebb nem fogom elrontani!

    VálaszTörlés
  6. Ilyen ez a kisqqcs, a sok eurogame megzavarta az agyát! :) Ok, ígérem abbahagyom!

    VálaszTörlés
  7. Anita még nem látta, hogy mily szörnyűség történt... de addig jó neked! :D:D:D:D (nyugi, csak poén)

    Egyébként az imént érkezett Pali postaládájába hivatalos meghívó egy következő SZTK-BÉTA vasárnapra,a részleteket a következő alkalmon megosztja veletek! ;)

    VálaszTörlés